Vége a Polyvore-nak

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Mára egyáltalán nem terveztem bejegyzést írni, de ami az elmúlt 24 órában történt, azt egyszerűen nem tudom szó nélkül hagyni. Minden egyes alkalommal, amikor megnyitottam a böngészőt, az első oldalak között volt a polyvore.com, és azon belül is a saját kis felületem. Több, mint négy éve használtam már az oldalt, és ezalatt rengeteg szettet készítettem, megszámlálhatatlan versenyben vettem részt, és örömteli nyertes is voltam. És… és most vége. Egyszerűen vége. Arra kellett ma reggel kelnem, hogy hiába írom be ötödszörre is a Polyvore linkjét, a Ssense webshopja, (vagy az isten tudja mije) jön be helyette.

Visitors to Polyvore are taken to a version of the Ssense homepage | Source: Polyvore.com

Mint ahogy az kiderült (a Google-nek és a twitternek hála), ez az istenverte Ssense felvásárolta a polyvore-t, de úgy, hogy meg sem tartotta az oldalt, vagy a linkjének a címét, egyszerűen csak átirányították az egészet az ő felületükre. Ez azt jelenti, hogy a polyvore megszűnt létezni. Az a sok szett, amit több százezren készítettünk, a semmibe veszett. Én… én nem is tudom, mit írjak. Legszívesebben sírni lenne kedvem, de közben meg annyira dühös vagyok a Polyvore vezetőségére, mert semmit nem szóltak erről előre nekünk, úgyanúgy üzemeltették a honlapot, még az utolsó percekben is, mintha semmi sem történne. Még újabb versenyeket is kiírtak, ami egyszerűen abszurdum és a pofátlanság netovábbja.

A felháborodás persze globális. Többen aláírtak már egy petíciót arra, hogy újból legyen polyvore.com, de én ehhez tuti nem csatlakozom, mert bármennyire is fáj, hogy azt a sok száz (de akár ezer) szettet elveszítettem, amit a négy év leforgása alatt készítettem, nem akarom, hogy újrainduljon. Ilyen alávaló vezetőséggel legalábbis biztosan nem. Egy szó, mint száz, erre a fejleményre végképp nem számítottam, de ez is csak azt bizonyítja, hogy mindennek megvan az ára, minden eladó…

Kép: BusinessOfFashion.com

Ivy Island ©, All Rights Reserved

Reklámok